hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [mozaik]  2008. április 7. hétfő   15:10
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Merlin Energia Dalnokverseny a Nemzetiben - rendhagyó Költészet Napja
2008. április 11. pénteken 19:00. Nemzeti Színház

  Mekkorát változott a világ néhány évtized alatt?! halljuk sokszor az idősebb generációtól. Ilyenkor elmondják: nemrég még lovaskocsival jártak az emberek, 15-20 éve még nemigen volt számítógép, internet, és a 90-es évek elején még szinte senki sem mobilozott. A mi kérdésünk mégsem ez. Hanem az: vajon mekkorát változik a világ az elkövetkező 20-30 évben? Mert nem mindegy, merre halad. Úgy tűnik, egyre több energiát fogyasztunk. Ám egyúttal az is igaz, hogy eszközeinknek egyre kevesebb energiát használnak.
  
  A Dalnokverseny keretében kortárs költők energiafelhasználásunkkal kapcsolatos témákat kapnak, s ezek nyomán rögtönöznek verseket. Míg ők külön helyiségbe vonulva írnak, a közönség alkalomhoz illően tudományos előadást hall az energiafelhasználás káros hatásairól, az ember lehetőségeiről. De nem csak komolysággal találkozhatunk. Jordán Tamás és Csankó Zoltán például közéleti személyiségeknek kölcsönzik hangjukat, energiatakarékos üzeneteket közvetítve. Végül a szerzők felolvassák friss költeményeiket, amelyeket ismert zeneszerzők ott helyben megzenésítenek és adnak elő.
  
  A rendezvény Magács László, a Merlin Színház igazgatójának kezdeményezésére indult.
  Műsorvezető: Jordán Tamás és N. P.
  
  Költők:
  Garaczi László
  Havasi Attila
  Kukorelly Endre
  Tóth Krisztina
  Spiró György
  Varró Dániel
  
  Zenészek-zeneszerzők:
  Darvas Ferenc
  Gryllus Dániel
  Gryllus Samu
  Farkas Róbert
  
  Előadók:
  Egyed László (Csodák Palotája ügyvezető igazgatója)
  Ürge-Vortsatz Diana (CEU professzora)
  Potentials Band (IPCC kutatócsoport tagjai)
  László János (Magyar Kerékpáros Klub elnöke).
  
  I. rész
  
  1. Jordán Tamás és N. P. köszöntője
  2. Feladatok kiosztása a költőknek
  3. Egyed László kísérlete
  4. Közéleti emberek Jordán Tamás és Csankó Zoltán által szinkronizáltan
  5. Ürge-Vorsatz Diana előadása
  6. Kedvenc versek a költők kedvenc verseit a Nemzeti Színház színészei olvassák fel
  
  II. rész
  
  1. Potentials Band éghajlatváltozással és energiával kapcsolatos dalai
  2. A költők felolvassák munkáikat
  3. László János előadása
  4. Megzenésített versek
  
  Jegyek kaphatók:
  
  Nemzeti Színház pénztárában:
  IX. Bajor Gizi park 1.
  Nyitva tartás: hétköznap 10-18 óra, munkaszüneti és ünnepnapokon 14-18 óra között, illetve az előadások kezdetéig.
  
  Nemzeti Színház jegyiroda:
  VI. Andrássy út 28.
  Nyitva tartás: hétköznap 10-18 óra, szombaton és vasárnap 11-19 óra között.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 utcazene fesztivál    house of pain    black gives way to blue    sárvári zita    peter jackson    mission: impossible ghost protocol    deathstars    rockélet    kraftwerk    godflesh    washington dead cats    csakazértis    witchburner    heights    escape the fate    esa holopainen    atticus ross    semmiből a semmin Át    gyöngyvér    grammy    a dilemma    bermuda rock band    napalm death    tobias sammet    viharos csend  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!