beszámoló [koncert]  2001. november 4. vasárnap   12:37

nincsen hozzászólás

   A kíváncsiság hajtott mikor úgy döntöttem, hogy lenézek péntek este a Blues Alley-be megnézni Nemes András (ex-Placidy) új, Handa-banda nevet viselő zenekarát. A hely tulajdonképpen egy barátságos kis pub egy szinttel a föld alatt. Az ingyenes koncert nyolc órára volt kiírva, így tapasztalt koncertlátogató lévén negyed tíz után értem a helyszínre. Az első zenekar természetesen még csak a beállást próbálta elkezdeni, szóval időmilliomos lévén „megtámadtam” a pultot ahol este tízig féláron, azaz nyolcvanöt forintért adják a sört. A többek által ajánlott „sörből való betárazás”-t természetesen hanyagoltam, beértem egyel is. Lassacskán egyre több ismerős arc érkezett, így egész kis baráti társaság gyűlt össze.
  
   Aztán a húrok közé csapott a Handa-banda. A zene ami lejött a színpadról különös feelinget árasztott, orosz rock´n´roll volt a javából amolyan ska-s ritmusozással. Volt benne zongora, szaxofon, trombita, bass, gitár, dob és persze az ének. Egyetlen gyenge pontja volt a koncertnek: a hangosítás. Az énekerősítő-berendezés vetélkedett a lakásomban található erőlködővel, így az éneket csak a nyugisabb számokban lehetett érteni, bár az orosz nyelvórákra utoljára tizenöt éve jártam, így a szövegből nem sokat fogtam fel. A Handa-banda koncert végére került még a lelkes közönség óhajára a hajdani Placidi(y) zenekar Szerelem a tajgán című örökzöld.slágere.
  
   Ezután következett az egyre több tagot számláló Műszaki Hiba, ahogyan az egyikük fogalmazott:”Magyarország legjobb amatőr zenekara”, ez igaz is amennyiben a profizmus és az amatőrizmus közti különbség az, hogy az előző kökeményen pénzért csinálja amit csinál, az utóbbi meg inkább lelkesedésből (mellesleg ez utóbbi igaz amúgy erre az újságra is). Szóval a zenekar mára már népes rajongótábort tudhat magáénak, bár ez itt most nem sokat javíthatott sajnos az erősítésen. Volt olyan dal amiben szó szerint semmit nem hallottam az énekből. Dani próbálkozása, az „énekeljünk egyszerre négy mikrofonba” valamennyire bejött, de ez csak akkor volt gyakorolható mikor nem kellettek másoknak is a mikik... így a koncert hangulata inkább hasonlított egy ingyenes nyitott próbáéra, mintsem egy előadáséra. Az a baráti légkör viszont mely ott bizsergett a levegőben, nem engedte, hogy rossz szájízzel lépjek ki a Blues Alley ajtaján. Amolyan „te az ismerősöm ismerőse vagy? akkor ismerősök vagyunk!” nekem mindig is bejött. Ez mentette meg a péntek estém.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: