beszámoló [koncert]  2001. október 28. vasárnap   15:36

nincsen hozzászólás

  Ámokfutás
  
   Őszi ámokfutásom utolsó állomása a Wigwam volt. Vagyis ajánlom magamnak, hogy az legyen, mert sem a cigaretta, sem pedig az alkohol nem tesz jót a selymes és bársonyos női bőrnek, ez utóbbi pedig még a kecses női testrészeket is hátrányosan érinti. Ráadásul itt vannak ezek az erőteljes decibelek is, amelyek sajnos meglehetősen károsan érintik dobhártyáimat. Egyszóval ez a pénteki PUF koncert csupa szép emléket foglal keretbe: az őszi periódus a gólyatábort megelőző Fészek (PTE KTK kari lapja, ahol a cikk szerzője pályafutását kezdte) táborral kezdődött, aztán ugye a gólyatábor, közte a Parkszínpadi remekül sikerült csendesülős Kispál koncert, aztán egy hosszú orfűi hétvége, ami pihenés helyett csupa gondolkozás és nemalvás lett, Szederkény, Békescsaba, Szeged, Pécs, Miskolc, átmulatott, átzüllöt éjszakák, itt volt még Győr is, meg a Fekete-Fehér Feszt, meg az a sok Zöld Pardonos este, meg az egyetemi/főiskolai szemeszter eleji bulik, mondjuk Zalegerszegen, Pécsen, vagy akár a fővárosban, saját születésnapomat pedig nem is említem, mert nem úgy alakult, ahogy szerettem volna... egyszóval sok volt, de kellett. Valamiért.
   A Wigwam pedig pontot tett a végére. A másnapi ELTE Gólyabált nem számítom, mert ott már annyira fáradt voltam, hogy szinte nem is emlékszem semmire, cserébe viszont ott a Wigwam emlékezni.
  
  
  Előjáték
  
   Egyenesen Space koncertről indultunk az indiánok törzsi helyére. A villamoson felidéztünk pár jól sikerült, csupa-nosztalgia dalt az Aranyzsiráfos lemezről és azon gondolkoztunk, vajon a város többi pontján tart-e már a banzáj: csupán háromfelé bomlott a társaság (Almássy tér - ColorStar, Másfél..., Pesterzsébet - Hiperkarma, HS7..., Budafok - PUF). A lényeg, hogy mi ide jöttünk.
   Nem is tudom, valahogy szeretem a Wigwam-ot. Megszerettem, pedig mindig hideg van, mikor oda megyek, ráadásul a helyi bandát, a Madarakat sem ismerem, szóval igencsak alkalmi vendég vagyok arra felé, de valahogy mégis. Szeretem a felaggatott cowboy-testeket, a bölénybőröket és széles sörpadokat. Valahogy sikerült átvészelni a Búvópatak koncertet (nem rosszaságból, csak jobb szeretném, ha legközelebb mondjuk nem kéne átutazni a fél városon Space koncert után PUF-ra miért nem lehet a kettő egy helyen? Mondjuk a Patakék helyett már a múltkor is ez volt), lehet hogy a vilmoskörte sokat segített a helyzeten. A szerényarcú, de cserében egyáltalán nem szerénytelen énekesnő egy mára már klisévé fajult csillagos pólóban támasztotta csípőjét mikrofontól szabad kezével. Ja! Majd elfelejtettem a kivetítőre sugárzott Bon Jovi koncertet (a bizonyára olasz ősökkel büszkélkedhető rock-lover tengernyi tömeg előtt lóbálta bőrszerkóba zárt idomait). Egy szó, mint száz, kellett az a vilmos, hogy kellemesebbé tegye az este előjátékát.
  
  Aktus
  
   Szóval a Félek az egy meglehetősen nehéz és hatásos kezdés. Nehéz a zkr-nak de a közönségnek is, mert bumm, mintha mélyvízbe ugranék. A harmadik versszaknál kicsit megijedtem, nemtudom, valahogy mindig fölöslegesen aggódom, mert ugye én szeretném, hogy jó koncert legyen, de - ezt már észrevettem - valahogy máshogy működöm, mint a közönség nagy része, szóval valószínűleg akkor is jó koncert lenne, ha nem aggódnék, hogy az-e (ebből hogy jöjjek ki?). Aggódtam na! Hogy megint az lesz, mint már volt, hogy elromlik és úgy marad, és ilyenkor jönnek azok a beszólások, hogy legyen egy dal, amiben elmondhatom, hogy milyen itt fenn a színpadon szar. Szóval az első Basszameg!-nél azt hittem, és jött az a furcsa érzés, ami talán a színpadon is ott volt, megállt, dermedt a levegőben, a reflektorok fényeiben, és gonoszan villódzott, mint egy bestia. Aztánvalaki elűzte. Elkergette jó messzire, mert olyan kis kedves és könnyed előadás lett a koncertből, hogy attól meghatódni kell. A Wigwam teltháza csak úgy zsibongott az örömtől, pedig még Fiatal lányok sem volt! Meg a Bál sem utolsónak került terítékre, és mondom, nem is olyan volt, hogy izé, aztán helló, mani a zsebbe és uzsgyi haza, hanem még Gyuri is táncolt, ugrált a színpadon, mint egy kis Angus Young, csak ő épp metált prédikál.
   Aztán Lecsó hirtelen bocsánatot majd engedélyt kért egy kis gitárszólóra - a Bálban -, Balázst kispadra küldte. A táncolós közönség meg csak ropta, rugdosták a port a parkettán (vagyis a csempén, ilyen van otthon a konyhánkban a padlón), vagyis nem is volt már akkor por, csak sár, mert az izzadságcseppek csak úgy peregtek, jöttek ki a testekből, és nem akartak takarodót fújni maguknak. Ahogy az emberkék sem a zkr-nak, mert olyan jó volt, hogy nem szabadott hagyni, hogy vége legyen. Szóval azt hiszem, rábólinthatok frontemberem szavaira: hogy is? Igen: Nagyon sok minden van még ebben a zenekarban, és bennem is. Csak bukjanak már ki azok a dolgok! Jajj-jajj, de sokkal jobb lesz akkor nekünk! Pedig már így sem rossz. (Csak akkor ha de nem ismétlem önmagam, ezeket már leírtam párszor.)
  
  Egy cigi utána
  
   Hazafelé (Búdafoki út - Móricz 800 HUF taxival) elaludtam az éjszakai négyeshatoson. Mikor a célállomásnál felriadtam nem tudtam melyik városban vagyok. Lassan beazonosítottam az épületeket, és konstatáltam, hogy csak pár lépes, és saját ágyamban tölthetem az éjszakából megmaradt pár órát. Nem tudom miért, de fél hétkor izzadt testtel arra ébredtem, hogy egy e-mail vagyok, amihez egy szöveges, egy html és egy kép file-t (képfájlt) csatoltak. Alig bírtam mozogni a sok kilobyte-tól, levegőhöz is alig jutottam Lehet hogy tényleg kicsit sok volt az elmúlt másfél hónap?

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: