hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. augusztus 14. hétfő   14:48
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
Újabb Ictus koncert
2006. Augusztus 17. Győr - Kentucky Music Pub

  Egy óriási véletlen árán sikerült még egy bulira elhozni a spanyol Ictus-t, akik Budapest után Győrben is adhatnak egy kíméletlen koncertet. A spanyol Ictus egy relatíve fiatal hardcore/crust/metal banda észak-nyugat Spanyolországból. A 2004-es alakulásuk óta azonban nem tétlenkedtek egyáltalán, azóta több turnét játszottak hazájukban és a környező országokban is, majd tavaly ősszel egy hosszú Európai körutat is lezavartak. Ez alatt két albumot is kihoztak és most épp a legújabb lemezük bemutató turnéját fogják tartani.
  
  Hazai részről két csornai zenekar fog melegíteni, az egyik a Say Out lesz, akik hardcore-metalcore-ban utaznak, a másik pedig a Suicide Pride lesz és felvezetőnek pedig a metalcore-ban utazó budapesti Nazca fog a húrok közé csapni.
  
  A szervezők azokra is gondoltak, akik vonattal érkeznek a rendezvényre. A pontos 20 órai kezdés mellett, pontos befejezés várható, hogy az utolsó vonatokkal haza tudjatok jutni.
  
  Belépő: 600 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Ictus

Suicide Pride

 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ziskó    suhanj! alapítvány    death night feast    hegyalja fesztivál    think again    korom attila    bugz    atticus    metsatöll    as heavens collide    atticus ross    cseh tamás    bullet for my valentine    calista flockhart    pet shop boys    crimson fire    red hot chili peppers    abstinenz    protest the hero    trial    villámtolvaj    striker    m:pire of evil    mundruczó kornél    stubborn  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!