szerző: SylvioÁgi50 Kontroll Csoport, LoPunk 2006. április 30. A38
Tartozom egy vallomással. Most hallottam életemben másodszor a Kontroll Csoportot, illetve annak dalait (ha már az említett előzetesben felhívták a figyelmünket arra, hogy ez nem a KCS),azért másodszor, mert először egy olyan kazettáról próbáltam meghallgatni, ami már sokadik átvétel lehetett és a fülhallgató jobb sarkában búgott valami. Így kíváncsian tekintettem a koncert elé.
Ám előtte jött a Lopunk, az abszolút identitás-zavartól mentes zenekar: tudják, hogy mit tudnak, mit akarnak: mint nevük is, lakonikus tömörséggel és tisztasággal mutatja, csak földolgozásokat játszanak. Milyen szép is lenne, ha számos banda ugyanezt tenné! Szóval a LoPunk jó példával jár elől. Ha jól tippelem, a tagok úgy harmincas, negyvenes éveiket tapossák. Basszusgitárosuk engem Jack Nicholsonra emlékeztetett, kiváltképp, amikor pofákat vágott. (Pedig lehet, hogy igazából nem is hasonlít rá.) A két énekes tökéletes, punkos hamissággal énekelte a punk-slágereket, a dobos pedig olyan hasznavehetetlen, antennás szemüvegben(?) nyomta az egymáshoz természetesen igencsak hasonló dobtémákat, hogy egyszer nem is azt kezdte el, ami kezdenie kellett volna. Úgy nézett ki, mint ha valami régi űrsorozat, például az Orion űrhajó egy adásba nem került részéből lépett volna elő. Szóval, ez a döngölős kis best of punk sokakat táncira és térdrogyasztós rugózásra késztetett, még ha az előzetes szerint közönségük nagy részét jól szituált menedzserek és idegen szavakat előszeretettel használó médiaelemzők teszik is ki. Had legyek én is annyira punk, hogy egy darab számcímet nem írok ide (a dallistát külön kérésre emailben továbbítjuk az érdeklődőknek), csak annyit idézek az idézetekből, hogy: dom-diri-dom-diri-dom-dom-dom.
Ennyire heterogén közönséget már régen láttam, mint ma este. A régi rajongóktól, aki Bárdos Deák Ágihoz hasonlóan ötvenes éveik körül járhatnak az ő esetleges unokáikig mindenféle társaság jelen volt. Kíváncsiságomat kielégítendő, nemsokára színpadra is lépett a negyedszázados Kontroll Csoport legénysége, és az ünnepelt, a sokak számára még ötven évesen is Kis piros bombázó, Ági, aki ez alkalomból az eredeti énekesektől, Müller Pétertől és Kistamás Lászlótól kapta kölcsön a repertoárt. Micsoda szülinapi ajándék! A közönséggel való kommunikáció közelített a nullához, minden zenész magába fordulva és a semmibe nézve állt a színpadon, ami szerintem így lehetett a nyolcvanas években is, és tökéletesen kifejezi az akkori kilátástalanságot. Az az érzésem támadt, hogy Megáll az idő. Ági, aki ugyanúgy illegette-billegette magát elől metszett szoknyájában, mint huszonöt-harminc éve tehette, még arra sem reagált semmit, amikor valaki bekiabálta, hogy imádja a hangját. A zenészek és az ő gondterhelt arcuk azt mutatta, nagyon-nagyon figyelniük kell arra, amit játszanak. Valamelyik a két szaxis közül végig elszállva, flegma pofával rágózott, a színpadkép legelviselhetőbb látványossága a Lehoczky Károly lábdobjára erősített állatkoponya volt. Őszintén szólva némelyik dallal nem tudtam mit kezdeni, ilyen volt a Ma háború van, holnap béke, és a zene is ötletszerű számomra, de biztos csak azért, mert nem átallottam csupán akkor megszületni, amikor ők már zenéltek, így nem igazán érezhetem át a hangulatot (pedig szerintem átérzem), se nem élek a rakenrollból, se nem félek tőle. Lehet, hogy Ági is jobban tette volna, ha a rendszerváltás alkalmából felhagy zenei karrierjével, ezzel kapcsolatban érdemes Szőnyei Tamás írásait olvasgatni a neten. A lényeg, hogy az A38-on egyesült európai állatok végre újra láthatták-hallhatták régi kedvenceiket, hisz A zene mindenkié. Halálos szerelem? Boldog szülinapot, Ági! Boldog szülinapot, Kontroll Csoport!