hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2019. május 14. kedd   04:26
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
20 éves a Besh o droM!


  Idén nyáron rekordkísérletet hajt végre a Besh o droM: egy színpadra varázsolják a múltat és a jelent! A magyarországi világzene egyik legkiemelkedőbb zenekara 20 éves fennállását ünnepli 2019. június 8-án a Kobuci Kertben.
  
  Vendégeikkel végigvezetik a közönséget azon a mozgalmas két évtizeden, amelyben volt alkalmuk a világ öt kontinensének legkisebb és legnagyobb színpadaira állni. „Vannak önmagukba visszatérő körök, mint a dél-franciaországi Welcome in Tziganie Fesztivál, amit az első évében mi nyitottunk, és tavaly, a tizenegyedik évadban újra ott zenéltünk. De még két évtized után is akad olyan sarka a világnak, ahol először játszottunk, mint például nemrég Tel-Avivban.” – mondta Barcza Gergő.
  
  A zenekar pályafutását sok kísérletezés jellemezte. Gergő közel-keleti zenei kalandjai, Ádám szenvedélye az ütőhangszerek, egzotikus ritmusok, és közös érdeklődésük a balkáni zenék iránt új irányba vitte a punk, rock, jazz, reggae, blues alapműveltségüket és korábbi zenekari tapasztalataikat.
  Az estén talán a „legtöbb vendégzenész” rekordja is megdől majd, a zenekar sokféle felállásából ugyanis szinte mindenki színpadra lép, akinek jelentős szerepe van a Besh o droM történetében: ott lesz Juhász Miczura Mónika, Szalóki Ági, Farkas Harcsa Robi, David Yengibarian, Sidoo Attila, Gáspár Kálmán, Busa Pista, Bede Péter, Papesch Péter, Somos Péter, Vajdovich Árpád, Birta Miklós, Beszteri Róbert, Mihalik Ábel, Barta Zsolt, Szumper Ákos, Varga László, Tóth Péter, Rónai Zsolt és Talabos Csaba. “A zenekar szövevényes történetéből adódóan elképesztő minőségű zenészek garmada tudja magáénak a műsort. Ebből jött az ötlet, hogy együtt ünnepeljük meg a jeles alkalmat. Kevés zenekar kap ilyen ajándékot az élettől!” – mondta Pettik Ádám.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. július 25.
Dream Theater a FEZEN-en
2019. július 27.
Első nevek a FEZEN ´19-en: Airbourne és Cradle of Filth
Dub Fx, Punnany Massif a FEZEN-en
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Jinjer: önálló koncerttel térnek vissza decemberben Budapestre
Road: új válogatáslemezzel ünneplik a 15. évfordulót
TUBORG Dj-szett a Duna-parton, szerdánként
Atyai ág élőben a Müpában - Agócs Gergely népzenekutató visszatért nyári gyűjtőútjáról
A Maffiózók színésze hamarosan az Akvárium Klubban lép majd fel
Gloryhammer: A Nekrogoblikon és a Wind Rose társaságában lépnek fel jövőre Budapesten
Eluveitie: tripla lemezbemutató koncert a Lacuna Coil és az Infected Rain társaságában
Nemzetközi siker lett a SzegedRocks2018!
 kiemelt 
Insomnium, Black Dahlia Murder, Stam1na novemberben a Barba Negra-ban
  
Idén ősszel az Insomnium is új lemezzel jelentkezik

Sonata Arctica: novemberben a Barba Negra klubban
Budapesten a D-A-D: A Tour For The Loud
Thou [USA]; Yautja [USA]; Hegy
Fekete Zaj 2019 - Oceans Of Slumber, Sear Bliss, Black Nail Cabaret
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 rock beach    when death comes    paul greengrass    eron mezza    kampec dolores    prince    the iron maidens    swallow the sun    arnÓczky noÉmi    megamind    uwe boll    a közösségi háló    metal blade    faithless    dodheimsgard    shining    apey    melechesh    paradise lost    hs7    endiryah    vasárnapi gyerekek    feles máté    sleep    tűzzománc  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!