beszámoló [koncert]  2003. július 11. péntek   12:16

nincsen hozzászólás

  A zuglói Mega Pub kezd kedvenc helyeim egyikévé válni. Na nem a hangosítás miatt, mert azzal előfordul némi gond, viszont az utóbbi időben jobbnál jobb bandákat hallhatunk itt megszólalni. Így volt ez most is, kíváncsisággal teli vártam a péntek estét, hiszen kit hagy hidegen a Devon Graves (alias Buddy Lackey) név?
  
  Az estét a magyar The Dethroners (régebben Art of Dethronement) nyitotta. A számos demoval és egy EP-vel rendelkező zenekar története 1997-re nyúlik vissza, a 2000-ben megjelent kislemezük a Metal Hammer támogatását élvezte, ezt követően pedig a Szigeten is felléptek. A hegedűvel, csellóval, szintetizátorral megspékelt hangzás miatt talán az Anathemá-hoz vagy a My Dying Bride-hoz hasonlítható gothic-metal ezúttal is jól szólt, hallható a zenekaron az összeszokottság, és az a tucatnyi koncert, ami már a hátuk mögött van. A The Tragedy of Man címen futó új lemezük a bulin már kapható volt, alapja Madách drámája, Az ember tragédiája, a srácok ezt a témát feszegetik. A korábbihoz képest metálosabbra vették a hangzást, zenéjük mégis jellegzetes, sokszínű, legtöbb előadott dalukra érvényes a megfoghatóság, sajátos elemeik mellett slágeresebb témákat is feldolgoznak. Ebben az időben még nem volt épp tele a hely, de azért a közönség tapsolt, elismerően bólogatott, és biztos, hogy nem csak azt nézte, mennyi van még a korsójában.

  Rövid átszerelést követően szólaltatta meg húrjait a pécsi Perfect Symmetry. Az együttest 1997-ben alapította Kusinka Tamás gitáros és Rém László basszusgitáros. A kezdeti útkeresés után a tagok a progresszív metál illetve a rockzene ösvényét választották, azt, amelyiken a Queensryche és a Fates Warning is jár. Később Tanai Péter személyében billentyűs is került a bandába, majd énekes után néztek, hogy a gitáros teljes egészében átadhassa magát a pengetésnek. Friskó Péter énekes jött, a basszusgitáros ment, illetve Szkróbó Szabolcsra cserélődött.
  
  A Morning című demo már ezen felállás gyümölcse. A koncerten is hallható Whistle of Rain-hez video is készült, majd felkerült a Power Hung(a)ry címet viselő válogatás CD-re, a Shock! magazin pedig saját promóciós CD-jére tette fel. 2000-ben a Stonehenge és a Da Capo mellett harmadikként a PS nagylemez megjelenését támogatta a Metal Hammer. Ezúttal program egy instrumentális számmal kezdődött, majd az énekes is megjelent a színpadon, és nyugtatólag megjegyezte, hogy a PS mindössze 40 perc (7 dal) erejéig tart föl bennünket. Kár volt, mert igazán profi műsort adtak, a kivált billentyűs nélkül durvábban szóltak, ami nem feltétlenül hátrány, ma este biztosan nem volt az. A súlyos témák akusztikus betétekkel váltakoztak, és a Never-t, a Triumph and Empty-t, vagy a Train of Passion-t hallgatva a vájt fülű progresszivisták és a rock zenét kedvelők is megtalálták a számításunkat.
  A srácok tartották magukat a beígért időhöz, majd tapsvihar és füttyzúgás közepette leléptek (a színpadról).

  Amíg a várva várt Dead Soul Tribe felkészül, lássuk, mivel is állunk szemben. Az Psychotic Waltz egykori énekese megunván együttesében zajló konfliktusokat, nehézségeket, nevet váltott és összehozta a DST-t. 2002-es debüláló lemezük hallatán először azt mondanánk: progresszív, de némi fülhegyezés után rájövünk, hangzásuk egyben sok más bandát is ver a táborban. Graves sokkal inkább egyfajta sötét irányt képvisel, nem veszik bele abba a túlbonyolítottságba, amit sok prog banda elkövet. Graves hangja is kitűnő, igen széles skálán mozog az egészen lány tónusoktól a vad üvöltésig. A július végén megjelenő Murder of Crows lemezbe mi már most bepillantást nyerhettünk, ami valamelyest progresszívabbnak ígérkezik, mint elődje és a korábbi szenvedélyesség mellett az agresszív hangvétel is számottevőbb.
  
  A srácok intrója” elég hosszúsa sikeredett, mert hangolással gondok voltak, majd a Coming Down-nal nyitottak, de a várva-várt hidegrázás sajnos elmaradt, ugyanis a hangzás az első fél órában nem állt a zenekar pártján. Ez szemmel láthatólag zavarta is őket, eleinte nem tudták teljesen átadni magukat átszellemült zenéjüknek. Kár, mert olyan fantasztikus dalok hangzottak el, mint a lendületes Powertrip, az elszállós, földöntúli The Haunted, és a Tool-osan súlyos The Drowning Machine. Szerencsére a hangzás némileg helyrejött, így a zenészeknek is sikerült feloldódni, ettől kezdve pedig a koncert szinte minden egyes pillanata maga volt a csoda. (Azért szinte”, mert a technika sátánja többször is kísértett az est folyamán.) A végtelenül melankolikus, gyönyörű szép Once dallamaitól többször végigfutott a hátamon a hideg A sötétebbnél sötétebb dalok között azért jól esett hallani a felszabadult hangulatú Under The Weight Of My Stone-t, és az Empty-t, amit hosszabb verzióban adtak elő. Ezután a már említett új lemezükről, a Murder Of Crowsról játszottak el egy szívbemarkolóan szomorú tételt.
  
  A CD ugyan itthon még nem jelent meg, a közönség az új nótákat is kitörő lelkesedéssel fogadta. Később a zenekar többi tagja levonult a színpadról, egyedül Devon maradt ott egy szál akusztikus gitár társaságában, és belekezdett a Psychotic Waltz My Grave-jébe. Szavakkal leírhatatlan volt... Az est folyamán több klasszikus nóta is elhangzott a régi zenekartól, többek között olyanok, mint a Skeleton, a Locust, és mindenki nagy örömére Social Grace lemez I Remember c. száma, ahol a fuvola is előkerült. A zenekarban mindenki maximálisan teljesített, de látszott, hogy Devonra épül az egész produkció. Amellett, hogy leénekelte a
  műholdat az égről, hihetetlen kisugárzással rendelkezett a színpadon. Nem igazán a szavak embere Ő, mégis kitűnően tartotta a kontaktust az egybegyűltekkel. A közönség követelésére két ráadást is nyomtak a másodikat legalább 5 perces masszív tapsolás és DEAD SOUL TRIBE!!!” kántálás előzte meg -, köztük az első lemez két legjobbját, a You-t, és a Pink Floyd-os Into The Spiral Cathedralt, amely még billentyű nélkül is frenetikus volt. Bármekkora sablonnak is hangzik, de mégsem tudok mást írni, mint hogy feledhetetlen élmény volt ez a koncert. Az új lemezt pedig várjuk, nagyon várjuk.
  
  A Perfect Symmetry mélyebb tanulmányozásában egyébként AmonSerrano, a DST dalainak felidézésében pedig Nausea volt segítségemre.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: