hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [mozaik]  2008. július 18. péntek   15:13
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Óbudai nyár
2008. július 18-26. Óbuda

  Nagy sikerrel folyik az Óbudai nyár rendezvénysorozat, melynek soron következő, hétvégi programkínálata is tengernyi kulturális élményt kínál: lesz filmvetítés, erotikus komédia az ókorból, koncertek és Stand up Comedy.
  
  Az idei év újdonsága, péntek esténként a Zichy Kastélyban a KoncArt ingyenes rendezvénysorozat, ahol a napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Stand up Comedy műfajában jeleskedő művészek előadásait közkedvelt magyar zenekarok koncertjei követik. Július 18-án, pénteken, 18 órakor a Dumaszínházban Dombóvári László szórakoztatja majd a közönséget majd a Stenk, utána pedig Kaukázus zenekar zenél.
  
  A Fő téri esték szintén ingyenes- programsorozat keretein belül július 19-én a Stúdió 11 és Váczi Eszter legújabb közös műsorát láthatják majd az érdeklődők: egy igazán különleges válogatást adnak majd elő kedvenceikből.
  Kellemes mozizást kínál a KertMozi, ahol vasárnap, azaz július 20-án este 9 kor a Rap, revü, Rómeó című filmet vetítik. Belépőt itt sem kell fizetni.
  Az Aquincumi Múzeum izgalmas helyszíne egy különleges erotikus komédiának: július 18-, 19-, 25-, és 26-án Arisztophanész Lüszisztraté című darabját láthatják a színházrajongók.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
”Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad
Magyarországon is elindul a MERITA projekt – európai kamarazenei együttműködés
Nemzetközi kiválóságok érkeznek a II. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválra a Belvárosi Főplébánia-templomba
NOT_FOUND
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hypnos    bogoz    owl city    roots of death    the nick rivers    g.m.t.    infection    pénzcsináló    cruel hand    confronto    fesztiváljegy    stesztay dávid    neo fm    stone    forever still    sunrise avenue    megazetor    heaven street seven    junkies    szerencsecsillag    jon oliva’s pain    dirkschneider    csempészek    vágtázó csodaszarvas    érdi tamás  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!