hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2007. december 27. csütörtök   16:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
SZIN Ice a szilveszteri Alternatíva
2007. december 31. Szeged

  A legnépszerűbb hazai fesztiválzenekarok búcsúztatják a 2007-es évet a SZIN Ice szilveszteri buliján az év utolsó napján. A legnagyobb hazai évzáró buli azonban már 29-dikén elkezdődik, s a SZIN Ice 3 programhelyszínnel várja vendégeit a szegedi Műjégpályán, ahol a számos koncert és sportprogram mellett felejthetetlen szilvesztert is ígér.
  
  December 31-dikén, az ország legalternatívabb szilveszteri buliján, a SZIN állandó szereplőjének számító Kispál És A Borz kifejezetten erre az alkalomra összeállított repertoárral ünnepli nem csak az újévet, hanem a zenekar fennállásának 20. évfordulóját is. A csapat az eddigi évek legjobb terméseiből válogatva ígér emlékezetes koncertet. Őket követi az ország legjobb koncertzenekaraként is emlegetett Quimby, majd érkezik az idei SZIN himnuszát, a SZINezd újra című slágert megalkotó Magna Cum Laude. A három zenekar együtt köszönti az újévet, utánuk pedig a tánc veszi át a főszerepet. Érkezik ugyanis DJ MÁRK, és hozza a legjobb házibuli zenéket, hogy senkinek ne legyen kedve megpihenni. Ugyanez a célja a szegedi Technoid Community-nak, akik egy ütős buli keretében a sokszínű drum and bass világból főként az igazi technoid, illetve neurofunk stílusokat mutatják be a SZIN Ice közönségnek. Hozzájuk csatlakozik a Tech Step ág belga képviselője, Crossfire, valamint Masheen, Anglia legnívósabb technoid producere lép fel.
  
  Jegyinformáció:
  Jegyek a Ticketportal országos hálózatában (www.ticketportal.hu) és Szegeden, a Belvárosi Moziban (Vaszy Viktor tér 3.) kaphatók. A vásárlás készpénzzel és üdülési csekkel is lehetséges. Elővételi lehetőség 2007. dec. 28-ig!
  
  Bérlet:
  Elővételben: 6500 Ft
  Helyszínen: 7500 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 reason    bérczesi    fury uk    napokon    billy idol    godsmack    ozzy osbourne    apey and the pea    black label society    koncert    nergal    hol van ilyenkor a rendőrség?    the trousers    fajkusz    esclin syndo    alcest    infected mushroom    kapcsolat    virrasztók    Éjfény     ulver    u2    the sounds    volt 2001    sollen  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!