beszámoló [koncert]  2025. november 13. csütörtök   11:41

nincsen hozzászólás

  Aki ott volt idén májusban az Iron Maiden-en, remélhetőleg nem hagyta ki a Halestorm koncertjét. Lzzy Hale-ék ugyanis nem kisebb megtiszteltetésben részesültek, minthogy a világ egyik legfontosabb heavy metal bandájával együtt turnézhattak és sikeresen ki is használták a lehetőséget.
  Azért nem annyira ritkaság elcsípni őket nálunk, az utóbbi pár évben rendszeresen feltünedeztek hazai színpadokon. Bár a Halestorm-nak megvan a sajátos világa, a „tökös” csajos rockzene (a mai elmebeteg világban sajnos le kell szögezni, hogy nem „úgy”…), amelynek ők váltak a jelenkori első számú zászlóvivőivé, ráadásul élőben is mindig nagy hangulatot teremtenek. Viszont ma elsősorban nem is rájuk voltam kíváncsi, hanem az indiai Bloodywood-ra.
  
  A Karan Katiyar gitáros egyszemélyes poén-projektjéből kifejlődött banda egész komoly ismertségeket kezd elérni és mivel őket még nem láttam koncerten, nyilván érdekelt, hogy élőben mire képesek. Karan a Youtube-on szórakoztatta magát, hogy mindenféle (általunk ismeretlen) indiai popslágert ültetett át modern metal köntösbe, majd sorra kerültek a nyugati popslágerek is (ebből Anti-Pop Vol. 1 címmel album is született).
   Jayant Bhadula frontember csatlakozásával kezdett el valamilyen sajátos íz formálódni, elkezdtek saját számokat is írni. A Bloodywood (már a név is ötletes, az indiai Bollywood filmgyártás kiparodizálásaként), mint minden hozzájuk hasonlóan egzotikus formáció (az egzotikust a mi nyugati szemünkkel tessék érteni), azzal tudott különlegessé válni, hogy népzenéjük elemeit, motívumait, hangszereit is belevonták a zenéjükbe, a kemény, szaggatott, mélyre hangolt gitárok mellé. Így akár folk metalnak is nevezhetjük őket, de nem olyan értelemben, ahogy ezt a kifejezést a nyugati metalbandákra aggatjuk, hanem valódi keménykötésű, modern groove metal a Bloodywood, de különleges színezést adnak a zenei világuknak a már említett, otthonról hozott motívumok.
  
  Számomra (és valószínűleg sokak számára) az Ari Ari nevű nótával robbantak be, ahol már szerepelt Raoul Kerr rapper, aki aztán később szintén a formáció teljes jogú tagja lett. A Bloodywood-ra olyannyira felfigyeltek, hogy komoly meghívásokat kaptak (pl. Wacken-re), ahová már muszáj volt egy koncertképes tagságot összerántani. Innentől turnézó csapattá vált a Bloodywood, amelynek alaptagjai továbbra is Karan Katiyar, Jayant Bhadula és Raoul Kerr. A csapat mostanra az emlegetett pop válogatáson túl két nagylemezt tett le az asztalra, a 2022-es Rakshak-ot és az idén megjelent Nu Delhi-t (zseniális cím!)
  A „nu” kifejezés talán nem véletlen, mert a Bloodywood zenéjében bizony érezhetően ott van az ezredforduló nu metal hatása. Nem csak Raoul Kerr rapelésének köszönhetően, hanem a szaggatott, karcos, alapra vett riffek és a ritmikus, ugrálós, hiphop hangulatot megidéző megoldások miatt is. Talán nem véletlen, hogy első turnéjuk elnevezése is a „Raj Against The Machine” nevet kapta (szintén zseniális!)
  
  Szóval nagy várakozással tekintettem a Bloodywood koncertje elé, kíváncsi voltak, élőben is kijön-e a nótáiknak a bulira ösztönző ereje. Jelentem, kijött, mégpedig nem is akárhogy. A három alaptag mellett egy dobossal, egy basszusgitárossal és a jellegzetes indiai dob kezelőjével vált koncertképessé a felállás, de azonnal belakták a színpadot, mintha már 20 éve ezt csinálnák. Mindenki kőkeményen odatette magát, lengtek a hajak a színpadon, szaladgálás, ugrálás és persze óriási vigyorok. Ez a banda még éhes, őket még nem fertőzte meg a mai zeneipar album-turné-album-turné gépiessége. Rajtuk még látszott az őszinte lelkesedés, miközben sok nagyobb néven már látszik, hogy egyfajta kötelező (pénzkereseti) körök miatt csinálják a turnézást olyan intenzíven, amennyire szívük szerint valószínűleg már nem tennék.
  A csapat lelkesedése a közönségre is átragadt, tényleg könnyű volt beindulni a pattogós ritmusú, zúzós, nagyokat headbang-elős ütemekre. De Raoul Kerr kifejezetten jól működő ritmizálása is a rap/metal műfaj nagyjait idézte. Nagyon jól érzik az amolyan idegfeszítően építkező, majd kitörő dühbombákat, amiket például a Rage Against The Machine csinál tökély szinten. Még amolyan „tanító részt” is előadtak többször a számok között, de ezek is szerencsére szimpatikus, összetartozást sugalló beszédek voltak, nem olyan vörös csillagos bullshit-ek, mint a RATM esetében.
  
  A közönségben volt wall of death, circle pit, meg minden, ami ilyenkor szokás, úgyhogy a közönséget egyértelműen megnyerték. Már az első pár szám után olyan üdvrivalgás fogadott minden egyes konferálást, hogy nem lennék meglepve, ha számukra is emlékezetes maradna ez a magyar koncert és legközelebb is útba ejtenének minket.
  A két megjelent nagylemezük tételeiből adtak elő párat, harapós, karcos hangzás mellett kifejezetten jól szóltak az olyan dalok, mint a Gaddaar, Aaj, Dana Dan, Bekhauf (a Babymetal-os betét természetesen csak lejátszóból ment), Nu Delhi, Halla Bol, Machi Bhasad. Mint látható, szám szerint nem olyan túl sok dalt játszottak el, de azért kevésnek se volt mondható a játékidő. A nagy kedvenc Ari Ari-t hiányoltam, remélem nem fog véglegesen kikopni a programjukból.
  
  A Bloodywood tehát abszolút meggyőző volt és szerintem ezt a közönség döntő többsége is így gondolta. A nézőtéren többen már a csapat ruházatában voltak felszerelkezve. A harapós, ugrálós, tombolós dalok után kicsit félő volt, hogy az eléggé más hangulatú Halestorm is fenn tudja-e tartani a lendületet, de szerencsére Lzzy Hale-ékben se kellett csalódnunk. Az Iron Maiden előtt már hoztak mutatóba néhány tételt az akkor még meg se jelent Everest című új albumukból, ma pedig már egész nagy arányt képviseltek a friss dalok.
  Lzzy Hale egy olyan énekesnő, akit nem lehet félvállról venni, mindenféleképpen egy figyelemreméltó karakter. A jellegzetes, rekedtes hangja ezerből is felismerhetővé teszi és még a hangereje is olyan, amitől lerakja az ember a haját. A mostani koncertet elnézve, utólag visszagondolva úgy érzem, mintha a Maiden előtt egy kicsit megilletődöttebbek lettek volna, mintha nem mertek volna mindent kiadni magukból, ami bennük van. Oké, egy Iron Maiden vendég pozícióban ez talán valamennyire érthető is, meg ott nem is feltétlenül a saját közönségük van jelen, de feltűnő volt, hogy ezen az estén szinte bombaként robbantak a dalok.
  
  Szerencsére a hangzás is teljesen rendben volt, szépen, arányosan szólalt meg mindegyik szerzemény. Az is szinte kitapintható, mennyire egyben van a csapat. Lzzy és Arejay dobos már csak a testvéri kötelék miatt is, Joe Hottinger gitárossal ugye párkapcsolati viszony van, de Josh Smith basszer is mintha családtag lenne. Az ő hangszere is tisztán, arányosan szólt, érdemes volt az ő basszusmunkáját is figyelni, néha egészen figyelemreméltó futamok gördültek ki az ujjai alól.
  Ha a Bloodywood-ról azt mondtam, hogy ők még éhesek a sikerre, ők még élik a színpadi zenélést, a Halestorm-ra is igaz az, hogy ők igazán a színpadra születtek. Lzzy Hale tényleg egy szó jó értelmében vett művészlélek, aki ezekkel a dalokkal tudja legjobban kifejezni magát, kimutatni az érzéseit.
  
  Ahogy említettem, sok új dal volt az Everest albumról (Fallen Star, Watch Out!, Everest, Darkness Always Wins, How Will You Remember Me?, I Gave You Everything, K-I-L-L-I-N-G, Rain Your Blood On Me, Like A Woman Can) és ezek jól is működtek élőben, jó pár slágerpotenciál is van köztük. De persze a korábbiakról is jöttek nagy kedvencek (Freak Like Me, I Get Off, I Miss Misery, Love Bites, Here’s To Us például), úgyhogy jó nagy csokorra való számot játszottak.
  Dobszóló is volt (Arejay egyszer még két hatalmas, túlméretezett dobverővel is szórakoztatott minket), Joe és Lzzy még duplanyakú gitárt is elővett, szóval látványból is volt bőven. De ezek a látványok is a zenészekhez kötődtek, nem volt nagyszabású LED-es vetítés, videók, „parasztvakítás”, ha direkt csúnyán akarok fogalmazni.
  
  Itt csak a zene volt és az adta el magát. Lzzy a közönséggel is folyamatos kontaktban volt, még a bekiabálásokra is reagált, nevetett, szóval amolyan baráti hangulatú este volt ez. Mint egy nagyobb létszámú házibuli. A Bloodywood koncertjén a zúzás, a tombolás dominált, Lzzy-éknél pedig az érzelmek zenébe öntése. Legyen az andalító, zongorás, szívhez szóló, vagy ajtóberúgós, vadóc, karcos, hajletépős. De az biztos, hogy ezen az estén mindenki megtalálta a hangulatához leginkább illő dalt.

Kulcsszavak:
  halestorm     bloodywood 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás