hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2025. július 21. hétfő   08:11
nincsen hozzászólás

szerző: Móni
Egy este a Hurts-szel a Budapest Parkban
2025. július 11. Budapest Park

  A brit, szintipopot játszó duó, amely Theo Hutchcraft énekesből és Adam Anderson multiinstrumentalistából áll, már többször fellépett kis hazánkban. Nem csoda, hogy széles rajongótáborral rendelkeznek nálunk, hiszen a Depeche Mode is töretlen népszerűséggel van jelen évtizedek óta, a hazai közönség kedveli ezt a műfajt alapvetően. A koncert mégis más volt, mint az eddig megszokottak, mert Anderson májusban mentális problémáira hivatkozva, lemondta az összes idei élő fellépését, hogy regenerációjára tudjon koncentrálni. Ez a döntése érintette a Happiness albumuk 15 éves évfordulójára indított turnét is, aminek egyik állomása volt július 11-én a Parkban, így a rajongóknak nélkülözniük kellett a zenészt. Mivel a koncerteken alapvetően nem duóként, hanem kiegészítő zenészekkel, koncertzenekarral szerepelnek - hogy az albumokon hallható hangzás köszönjön vissza a színpadról is - így az Incredible Hurts band tagjai helyettesítették Anderson játékát, aki többnyire billentyűkön játszik a koncerteken. Hutchcraft biztosította támogatásáról zenész partnerét, hiszen 20 éve barátok és alkotó társak, természetesen kitart mellette, és várja vissza amint állapota megengedi.
  
  Kezdetben, 2005-ben, Bureau, majd később Daggers néven próbáltak szerencsét, de a név- és a stílus változtatás hozott neki valódi népszerűséget. Amikor a Wonderful Life klipjét már Hurts néven feltöltötték a népszerű videó megosztóra, hamarosan lemez szerződéssel kereste meg őket a Major Label. Zenéjüket elsősorban a 80-as évek inspirálta. Szövegeik sokszor melankolikus hangvételűek, amit a klipekhez készült, többnyire szürke vagy fekete-fehér színvilág egészít ki.
  
  Ezúttal egy 17 dalból álló repertoárt hoztak, amiben természetesen a jubiláló, Happiness album volt hangsúlyos, összesen 7 nótával. Nem maradhatott el róla a Better Than Love, az Evelyn, az Illuminated, a Silver Lining, a Sunday és a két világsláger: a Wonderful Life és a Stay sem, amely a koncert záró száma volt. A duó eddig megjelent öt albumáról mind hoztak persze ízelítőt. A 2015-ben megjelent Surrender is jubilál. Erről például a Rolling Stone és a Wings is elhangzott.
  
  A hangulatot végig fenntartották a rajongók, és Hutchcraft is derekasan állta a sarat a társa nélkül. A koncertnek kifejezetten jó hangulata volt. Elkaptam egy beszélgetést is, ami jól fémjelzi: - Megvettem a jegyet a londoni koncertre, és utána láttam, hogy itt lesznek, pár villamos megállóra. Azért elmentem oda is.
  
  Köszönjük az élményt Hutchcraftnek és a koncert zenekarának, hogy így is vállalják a zsúfolt nyári időszakot. Biztosan sokkal több logisztikát és próbát igényelt ez a felállás, de sokan örülnek neki, hogy bevállalták ezt a plusz munkát és a rajongókat nem hagyták cserben a nehézségek ellenére sem. Andersonnak gyors felépülést kívánunk. Sok ezren várják vissza.


Kulcsszavak:
  hurts     samurai drive 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Love Hurts: az 50 éves dalt ünnepelni jön Budapestre a Nazareth

15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts

Bryan Adams Super Deluxe kiadványa, a So Happy It Hurts

EFOTT 2017

Világsztárok érkeznek az EFOTT-ra

 programajánló: 
2025. november 15.
The Rasmus: Weirdo Tour 2025 – Budapest is a listán!
Megérkezett az új Rasmus album! Novemberben koncert Budapesten
2025. november 16.
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Halestorm, Bloodywood
Metál szimfónia a Barba Negrában - Lacuna Coil
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass
Niia a Dürerben
The Offspring Supercharged worldtour - featuring Simple Plan Budapesten
Metál ostrom a Barba Negrában - új lemezzel tért vissza az Arch Enemy
Enter Shikari, DeathbyRomy
Kontrollált káosz: Better Lovers, ’68, Greyhaven az Akváriumban
W.A.S.P.
Helloween, Beast In Black
Opeth, Paatos - Északi progresszivitás a Barba Negrában
Disturbed- Nu metal fellángolás az Arénában
Presser Gábor: A 403. billentyű
 kapcsolódó fotók: 

HURTS - 2025. július 11. BUDAPEST PARK

SAMURAI DRIVE - 2025. július 11. BUDAPEST PARK
 kapcsolódó videók: 

Hurts
 kiemelt 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
  
Co-headline turné keretében tér vissza Budapestre a Dürer Kertbe 2026

A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vasárnapi gyerekek    hellalive    bill nighy    pi élete    czébely csaba    gravefruit    xandria    martin lawrence    hrutka róbert    lovasi    bear grylls    shapat terror    slayer    pénzcsináló    salma hayek    dlrm    les touffes kretiennes    péterfy bori    cock and ball torture    mitsoura    demjén ferenc    für anikó    ho80    wind rose    vengince  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!