szerző: PjotrFrancia-japán apa-lánya dráma július végén a mozikban
Július 24-én országos premiert kap magyar felirattal a belga rendező, Guillaume Senez harmadik nagyjátékfilmje, a 2024-es A hiányzó részem. A mozi főszereplője egy francia férfi, aki hosszú évek óta Japánban él, a főhőst játszó Romain Duris pedig megtanulta annyira a nyelvet a szerep kedvéért, hogy nem csak franciául tudtak improvizálni a forgatás során. A rendezőre jellemző módszer, hogy csak támpontokat ad színészeinek, amiket érinteni kell, de a párbeszéd többi részében szabadon alakíthatják játékukkal. Most eredetileg a japán dialógusok előre meg voltak írva, ám végül lehetőség nyílt itt sem a forgatókönyvhöz ragaszkodni. A direktor félt attól, hogy nagyon feltűnő lesz a különbség az imprók és az írt részek között, de így már egységesnek tartja művét.
Az egykori séf, Jay (Duris) nap, mint nap beautózza taxijával Tokiót, hogy megtalálja lányát, Lilyt (Mei Cirne-Masuki). Válása óta már majdnem egy évtized telt el és ezen idő alatt sose sikerült megszereznie gyermeke felügyeleti jogát. Lassan minden reményét elveszíti, hogy valaha is láthatja még, így egyre inkább hajlik arra, hogy hazaköltözzön Franciaországba. Már többször is úgy vélte, hogy megtalálta, de végül nem, azonban legutóbbi megérzése mellett az eddigi legbiztosabb, így titkon elkezdi figyelni. Ex-neje, Keiko (Yumi Narita) és anyósa ettől természetesen nem repdesnek és minden áron el akarják érni, hogy Jay menjen haza, azonban ő nem tágít. Aztán az egyik nap váratlan utasa lesz: maga Lily száll be a taxiba, ám ő látszólag teljesen elfelejtette és már nem ismeri meg az apját…
Lily jeleneteit időrendben vették föl, ezzel is segítve a fiatal színésznő beleélését a karakterbe. Duris és Senez előző közös filmjük miatt utazott ki annak idején Japánba, ahol belefutottak a történet alapjába, így igazi sorsokat láthatunk a vásznon. A rendező nem volt sosem szerelmese Japánnak vagy a kultúrájuknak, de ezt a sztorit nem akarta francia-belga környezetben elkészíteni, hisz olyat már többet láttunk, ahol egy francia családba házasodik be egy külföldi. Ezért is akarta megfordítani a dolgot, hogy most egy franciát lássuk idegen terepen, aki a sztori elején még inkább tűnik japánabbnak, mint maguk a japánok. A másik fő inspirációt az jelentette, ahogy Japánban a felügyeleti jogok működnek.
Náluk ugyanis nem létezik a megosztott láthatóság, azaz amelyik szülőhöz kerül a gyerek egy válás során (86%-ban az anyához), ők amolyan teljhatalmat élvezhetnek, s általános, hogy a másik szülő utána soha nem láthatja már gyerekét. Ebből kifolyólag sokszor gyerekrablásokig fajul a feszültség, ami ugyanakkor nem törvényellenes, ha a másik szülő teszi. A helyzet 1898 óta állt fent, azonban tavaly – hosszú évek mozgalmai után – elfogadták, hogy 2026-tól a szigetországban is érvénybe lép a megosztott láthatóság, így a felügyeleti jogot nem sajátíthatja ki egyik szülő sem, több fontos dologban (pl. iskolák) pedig ezentúl együtt kell dönteniük.
A hiányzó részem az egyik utolsó olyan alkotás, amit még feltartott a koronavírus, hiszen sokáig nem tudták a japán korlátozások miatt leforgatni. Amikor legutóbb európai rendező Tokióba ment, az nem sült el rosszul, ráadásul aktuális filmünk magányos taxizásai emlékeztethetnek picit Wim Wenders Tökéletes napokjára, legalábbis annak vezetős jeleneteire. Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt tehát július végétől a mozikba!
06:13
