szerző: H-MusicÚtvesztő: Új dal a február 28-án érkező Kalapács albumról
Az idén 25. születésnapját ünneplő Kalapács zenekar öt évvel a Világvégre album után új nagylemezzel jelentkezik február 28-án! A Kalapács József vezette heavy / power csapat 12 tételes Ezerből egy című nagylemeze tökéletesen illeszkedik az eddigi diszkográfiába, viszont megszólalásában egyértelműen a korral haladó alkotás. A digipak CD egy tematikus H-Music magazinnal együtt jelenik majd meg - többféle formátumban, önállóan vagy csomag részeként -
Józsi a lemez megszületéséről:
“Ez a lemezanyag teljesen beleilleszthető az eddigi Kalapács sorba, mégis sokkal frissebbnek hathat. Az album megszületésének elejét áthatotta az, hogy Lajosunk betegeskedni kezdett, így nyilván az ő hiánya is tetten érhető, viszont ezáltal megkaptuk a nagyon is mai módon gitározó Mátét, aki szívét-lelkét beletette a dalokba. Az ő feljátszása miatt sokkal csikorgósabb, maibb a megszólalás, viszont - mivel a szerzők nem változtak - megmaradt a tradicionális Kalapács vonal is. Máté tökéletesen beilleszkedett a bandába, és éppen ez tette relevánssá, hogy amikor Lajos visszatért, úgy döntöttünk, hogy ő is maradjon, ha szeretne.”
A zenekar jubileumi turné:
02.14. Nagykanizsa / VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház
02.15. Kaposvár / Hang-Ár Music Pub
02.21. Nyíregyháza / Club Hollywood
02.22. Eger / Broadway Monkey
A lemez megjelenését ünneplő koncertre az Ezerből egy megjelenésének napján, február 28-án a Barba Negrában kerül sor, ahol különleges vendégként a Nagyferó és a Beatrice lép fel, mint ahogy cirka 40 évvel ezelőtt az akkor betiltott Beatrice együttes a Pokolgép vendégeként rehabilitálta nevét a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A mostani bulin a két nagyágyú előtt előzenekarként a stílusba nagyon jól illeszkedő Helldiver forrósítja fel a hangulatot.
Tracklista:
01. Útvesztő
02. Aki élni mer
03. Nehéz idők idején
04. Gyilkos játszma
05. Ezerből egy
06. Mindig szabad legyél
07. Tudod jól, hogy ki vagyok
08. Hajsza
09. Száműzött
10. Felkel a nap
11. Halálmadár
12. Meghasonlás