Az ellenség, legyen az külső vagy belső tényező, mindig egyfajta megtestesülése annak, amitől félünk vagy amit el akarunk utasítani. Az ellenségnek nincs szüksége valós jelenlétre ahhoz, hogy hatást gyakoroljon ránk, mivel lehet egy generált konstrukció, egy belső démon, vagy akár egy ködös, nyomasztó fenyegetés, amely hol összetart, hol pedig széttép. Az ellenségkép egy eszköz arra, hogy a bennünk lévő érzelmeket vagy feszültségeket egy megnevezhető célpontra irányítsuk. De mi történik akkor, amikor hirtelen megvilágosodik előttünk, hogy ez a feltételezésekből kovácsolt kép csupán illúzió, szertefoszló délibáb, mely csupán nézőpontunk és a szellemi perspektíváink sajátos interferenciáiból fakadt.
Az ellenségképben önmagunk láthatatlan alteritását látjuk felderengeni, az ábrázolhatatlan sugallatát: az alteregókban és doppelgängerekben alakot öltő névtelent, az árnyék és a hiány paranoid figurációját. A délibáb az a kísértett helyszín, ahol mindez történik: az eltávolított, elidegenített, önmagától minduntalan távolodó alak színtere, illetve annak örökös elérhetetlensége. A test is délibáb, esszenciája mindig elszökik.
A testté gyúrt anyagból délibábként csillan elő a reprezentáció ígérete: ez itt hús és vér. Az ellenségnek küllemet adunk, délibábokba burkoljuk, ahogyan a saját testünket is ambivalens formákba kényszerítjük: tárgyiasítva a hiányokat és torzulásokat, hogy a belső feszültségeinket megfoghatóbbá tegyük. De ezzel egy időben nem csak az undor, hanem a vonzalom is táplálhatja az ellenség kialakulását. Ebben a vágy és elutasítás közötti ingadozásban rejtett vetület kettős alakban ingadozik: hol vonz, hol taszít, hol ellök, hol visszatart, szüntelenül megkérdőjelezve értékünket és önazonosságunkat. Egyáltalán létezik? Lényege, hogy a rá vetített félelmek és kétségek által formálódik, hatását pedig mindennapi – személyes és személyközi – küzdelmeinkben érezzük.
De mikor válik világossá, hogy az ellenség, akitől menekülünk, nem is létezik, csak mi adtunk neki arcot? Mi képes eloszlatni az érzetek által formált látvány ködös éleiről a szfumátót, feltárva a hús-vér valóság éles körvonalait? A közelség? Miért járjuk a fény és árnyékok bizonytalan köztességét, a kísértett földi lét árnyait olvasva, amikor a villanyfénybe mártott részletek kulisszáit is cizellálhatnánk?
Megnyitó: 2025. január 29-én 19 óra
Megnyitja: SAWA, Bokody Ákos, zenei performansz
Megtekinthető: február 22-ig keddtől péntekig 10 és 14, szombaton 10 és 13 óra között.
06:20
