hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2021. június 22. kedd   07:41
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Jó ügyért zenél az Ocho Macho


  Különleges dallal és mondanivalóval jön az Ocho Macho zenekar újdonsága. A Valahogy majd megint újrakezdem fülbemászó dallamához egy igen lélekemelő dalszöveg társul.
  
  „Még a karantén alatt íródott a dal, mikor is Benivel felvettünk pár ötletet. Hangszerelésében Bakonyi Bálint munkája ismét, ami óriási segítség volt, mivel nagyon sehova nem tudtunk mozdulni. Érdekes tapasztalás volt az is, hogy nem gitárral született a dal, hanem zongorával. Teljesen más a hangulata. Dalszövegét tekintve, magamból merítettem, hiszen rendkívül ingerszegény hónapok voltak. Viszont rájöttem, hogy így, magamról még nem is nagyon írtam. Az „Ahonnan én jövök” után tagadhatatlanul benne vagyok”- meséli Kirchknopf Gergő, a zenekar énekese.
  
  A dal különlegessége, hogy a refrén egy igazán apró, ám annál nagyobb tettekre képes kisfiúról szól. A 4 éves Olivér SMA betegséggel küzd, Gergő pedig szinte az elejétől kezdve követte és támogatta a családot, hiszen úszóoktatóként már pár hónapos kora óta ismeri és segíti Olivért.
  
  „Valamikor hajnali háromkor jött a felismerés, hogy Olivér és családja kezét ebben a nehéz időben sem szeretném elengedni és úgy gondoltam, hogy story helyett legen Ő a középpontban”
  
  Az SMA-s kisfiút nem csak Gergő, hanem az egész zenekar támogatja, együtt koncerteztek az Olivérért Alapítvány javára és kupakot is gyűjtöttek. Az apró hős pedig a klipben is feltűnik, amelyben a zenekar teljes értékű tagjaként minden hangszert kipróbál és még a mikrofont is magához ragadja.
  
  „Óriási szeretetben, családi hangulatban forgattunk és még az sem zavart, hogy szakadt az eső egész nap! Köszönet a családnak, Perenye lakóinak a segítségért!” - teszi hozzá az énekes, aki azt is megosztja, hogy néhány snitt erejéig Olivér és családjának mindennapjaiba is betekinthetünk, láthatjuk harcukat, küzdelmüket, sikereiket és örömüket is.
  
  „A klip végén, röviden bemutatjuk az ő hétköznapjait, nagyon beszédes és érthető, hogy mindennapos segítség kell. Viszont az is látszik, mennyi erő, kitartás van benne, így mi is erőt kaphatunk tőle” - hangsúlyozza Gergő.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 apey    real lies    alterdistrict    milarepa    jason staham    justin timberlake    hungarica    god is an astronaut    heaven shall burn    brujeria    rise against    code    prince    benedict cumberbatch    suidakra    moszkva tér    belphegor    life of pi    pantera    toxic holocaust    vagy     tony soprano    sebastian bach    the somersault boy    ihm  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!