hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2020. április 30. csütörtök   06:56
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Quimby – Most múlik pontosan – a’cappella verzióban – a For You előadásában


  Ilyen egyedi feldolgozásban még sosem hallhattuk a Quimby: Most múlik pontosan című dalát. Idén 15 éves a Most múlik pontosan c. Quimby szám, mely az egyik legismertebb magyar dalnak számít Magyarországon és a külföldi magyarok körében is. Számos feldolgozása bejárta már a világot, az egyik legismertebb a Csík zenekar által oly gyakran játszott népies verziója…
  Most azonban egyedi feldolgozásban hangszeres kíséret nélkül hallhatjuk ezt a csapból is folyó dalt. A csapat négy tagja annak ellenére, hogy nem beszélik a magyar nyelvet, páratlanul birkóznak meg nyelvünk nehézségeivel.
  
  A koronavírus járvány elleni szigorú óvintézkedések és korlátozások a szlovák Pentatonixként is emlegetett For You együttes tagjait is érintik, hiszen az együttes összes tavaszi koncertjét lemondták. Mivel a karanténidőszakban a csapat tagjai elszakadtak egymástól, közös próbákra sincs lehetőségük, úgy döntöttek minden környező ország nyelvén készítenek egy-egy feldolgozást, ezzel is bátorítva az embereket a kitartásra ebben a nehéz helyzetben. Projektjük a #westaytogether #egyuttsikerul nevet viseli. Az elmúlt hetekben megjelent már egy bolgár, ukrán, orosz és egy lengyel dal, a következő pedig a magyar közösségnek és minden magyarnak szól és ez nem más, mint a Most múlik pontosan.
  
  „Jómagam Magyarországon tartózkodom a családommal és sajnos beláthatatlan ideig nem is tudok a csapattagok után utazni Pozsonyba, ahogy azt a járvány előtt tettem” – adja tudtunkra az egyetlen magyar tag, aki felvidéki magyarként a csapat oszlopos tagja, Lantos Borbély Katalin. Családjával Komáromban él, saját énekét a koppánymonostori erőd előtt játszotta fel, mint elmondta, a szabadság valódi érzése töltötte el őt, amikor a napi rutinból kiszakadva végre dolgozhatott és hivatásának hódolva a szabadban énekelhetett az erőd energiáiból töltekezve. Katalin elárulta, azért választották ezt a dalt feldolgozásuk tárgyává, mert bizakodnak abban, hogy ez az egész, ami most zajlik, mihamarabb elmúlik. A For You férfitagjai Pozsonyban énekelték fel a saját részüket, míg az együttes másik énekesnője, Nika Hanusfalván (Spišské Hanušovce) forgatott, így a felvidéki síkságnak kecses ellentétet ad a háttérben húzódó Magas-Tátra. Ugyanolyan szép szimbólum ez, mint ahogy a nagyrészt szlovák tagokból álló zenekar döntése, hogy magyarul is énekeljenek. „A karantén előtt legalább heti két koncertet adtunk, már most 32 koncertet mondtak le vagy tolták más időpontra március-június intervallumra” –mondta el Katalin, aki férjével a magyarországi koncerteket menedzselik. „Magyarországon még nem vagyunk oly ismertek, de évente 20-25 alkalommal itt is adunk koncertet, idén a Balatonra jött felkérés, valamint nagyobb városokba, köztük a fővárosba is, reméljük ezeket a koncerteket meg tudjuk tartani…” –tette hozzá Lantos Dávid a For You magyarországi menedzsere. A Most múlik pontosan c. örökzöld egyébként hallható az együttes Seasons c. lemezén, melyet 2018 őszén adtak ki, ezen kívül a csapat szlovák és angol nyelven énekel.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 11.
Pörgős rock-diszkót hoz Budapestre a Royal Republic
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 17.
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
A Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar
Grandiózus eseménnyel ad utolsó koncertet a Black Sabbath eredeti felállása
Bloodywood: Új album, új dal és egy európai turné
Mexikóiból is hallhatunk death/doom metal zenét
Hamarosan megjelenik a legújabb The Driver Era album, az Obsession
Jerry Cantrell lemezbemutató turnéra indul
Megérkezett a Shoreline új lendületes dala, a Forgive
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 scott ian    steve-o    my dying bride    sum 41    entombed    ray davies    super 8    álomháború    i killed the prom queen    ian gillan    house of pain    ozzy    our existence is punishment    thor    zakk wylde    core leoni    fesztiváljegy    pet needs    violator    geezer butler    blind channel    kreator    metaldays    unexpect    csak szexre kellesz  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!