hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2018. május 4. péntek   16:08
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Godsmack: novemberben budapesti koncert
2018. november 24., szombat 19h, Barba Negra Music Club



  Első magyarországi koncertjét adja idén ősszel a Godsmack: november 24-én a Barba Negra Music Clubban játszik Sully Erna együttese. Az 1995-ben alapított amerikai rockzenekar az egyik legsikeresebb, többszörös platinalemezes kortárs előadó: több mint 20 millió lemezt adtak el, négyszer jelölték őket Grammy-díjra.
  
  A bostoni négyes When Legends Rise címmel készítette el hetedik stúdióalbumát, ami a napokban jelenik meg. A több év turnézás után összerakott friss kiadvány a zenekar elmondása szerint egy igazi rocklemez lett, aminek legfontosabb küldetése, hogy szórakoztassa a hallgatót. Ennek jegyében készült a Bulletproof című dal videóklipje is, ami inkább egy humoros rövidfilmre emlékeztet, méghozzá olyan vendégekkel, mint a Skid Row-ból ismert Sebastian Bach, vagy a country énekes és popsztár apuka Billy Ray Cyrus:
  
  
  
  a Concerto Music bemutatja:
  2018. november 24., szombat 19 óra
  Budapest, Barba Negra Music Club
  Godsmack koncert
  Belépő: elővételes jegyek 8999 Ft, a koncert napján 9999 Ft
  Jegyek kaphatók a TIXA./a>
  www.tixa.hu, www.rock1.hu és a
concerto.hu weboldalakon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2018. május 30.
Six Feet Under a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
9Bach
2018. június 5.
Wiegedood a Durerben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ismét a fiatal zenészeké a Müpa garázsa!
Jethro Tull 50th Anniversary - Tour Budapest 2019
Rockmaraton a Szalki-szigeten
Nazareth: 50-es jubileum az A38-on
Uriah Heep az Akvarium Klubban
Brit nemzeti blues kincs Budapesten - Danny Bryant
Megint Budapesten az Exodus
Vinny Appice - Black Sabbath programmal Budapesten
 kiemelt 
Jethro Tull 50th Anniversary - Tour Budapest 2019
  
Idén volt éppen 50 éve, hogy 1968

Rockmaraton a Szalki-szigeten
Nazareth: 50-es jubileum az A38-on
Uriah Heep az Akvarium Klubban
Megint Budapesten az Exodus
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (1)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 meet and greet    bin-jip    norther    heavy eyes    omen    survivors zero    jazzanova    silverstein    carnifex    ana de la reguera    insomnium    make do and mend    jürgen von knoblauch    kőváry zoltán    forbidden    megaagy    emilrulez    smash mouth    udo    distorted impalement    eric martin    elvenking    inhale me    redrum inc.    csizmás  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!