hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2018. április 24. kedd   16:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
9Bach
2018. május 30. szerda, Müpa

  Jobb ezt a nevet már az elején tisztázni: nem annak a számnak megfelelő, és nem az a zseniális, barokk zeneszerző… A walesi nyelv szerint ez a szójáték inkább azt jelenti, hogy „gyöngéd nagymama”. És amennyi finomság rejlik az együttes muzsikájában, annak kétségtelenül megfelel a legszeret(het)őbb nagyi.
  
  A 9Bachot az énekes Lisa Jên és a gitáros Martin Hoyland alakította meg 2005-ben az észak-walesi Gerlanban. Kezdetben csupa walesi népdalfeldolgozást játszottak, ám amikor turnézni kezdtek Nyugat-Európában és Ausztráliában, rákaptak a dalszerzés ízére, így 2014-es, Tincian című albumukat már saját szerzeményeik uralták. Egyszerre folkos, atmoszférikus, popos, dubos és elektronikus darabok - olyanok, mintha álmodnánk, és közben megtörténhetne bármi. Az is, hogy az egyik pillanatban Görögországban, a másikban pedig az ausztráliai bennszülötteknél járjunk, elvégre a Tincian utazást jelent, annak minden értelmében. Hasonló varázslat jellemzi 2016-os, Anian című albumukat is, melynek címe a természetre utal - arra, amely belülről mozgat, és arra a környezőre is, melynek pusztulása fájdalommal jár.
  
  Ami biztos: a 9Bach olyan kelta gyökerű muzsikát játszik, amelyhez hasonló nincs a világzenében. És amellyel úgy tudott új hangot teremteni, hogy közben gyökereit sem veszítette el. A lehető legjobb pillanatban, pályafutásának csúcsán érkezik Magyarországra.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 18.
Tycho új lemezével tér vissza Budapestre (Dürer Kert - Budapest)
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
15 év után új dallal jelentkezett a Wendigo - From Within premier
A Nova Twins bejelentette harmadik albumát és európai turnéját
Talk Show: DJ Regal remixeli a “Catalonia”-t
Ősszel turnéra indul a The Plot In You
The Red Crow: Spellbound – A stoner új hulláma
Mano de Piedra: Az új album a múlt kísértetei között
A finn The Bulldozer új EP-je tiszta, kompromisszummentes oi punk
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
 kiemelt 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
  
Marc Rebillet egy igazán sokoldalú művész, színész, zenész, zeneszerző, humorista, filozófus és (saját maga szerint) telefonos pszichoterapeuta is, aki a loop művészetének határait feszegeti a legkomolyabb és legkomolytalanabb témákon keresztül

Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 abysmal dawn    greg bennick    kaltenecker zsolt    serenity    malignancy    five finger death punch    the orange strips    obey the brave    orbit culture    gyár fesztivál    threat signal    foundation    zöld darázs 3d    Éli könyve    ensign    hierophant    the arusha accord    kóbor angyal    sherlock holmes    ite missa est    abstinenz    macbeth    moulin rose    the green hornet    tatum  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!