hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
magazin [kiállítás]  2015. augusztus 27. csütörtök   04:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Konyhaművészet 1990-2006
2015. augusztus 29. – november 1. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

  Egy úttörő folyóirat negyedszázados születésnapjára
  
  Maroknyi csapat fogott bele 25 évvel ezelőtt a Konyhaművészet című gasztronómiai folyóirat megteremtésébe, elindításába. Magyarországon éppen végbe ment a rendszerváltozás, mindenki teli volt tettvággyal. Valójában egy újságíró-fotós házaspár – Virág F. Éva és Komáromi Zoltán – álma kezdett testet ölteni, s talált első, nélkülözhetetlen támogatóra Árvai Jolán, partnerekre Bende Mónika és Korpádi Péter személyében. Valami újat akartak létrehozni; egy míves, remek fotókkal teli, igényes, szép kivitelű gasztronómiai lapot. Olyat, amilyen még nem volt Magyarországon. Trendteremtőt, előremutatót.
  
  Aki már élt abban az időben, tudja, hogy akkoriban a kifinomult, ínyes gasztronómia iránti igény meglehetősen alacsony volt. Az előző évtizedek nemigen tudtak ínyenc vendégeket – gourmet-kat – kinevelni. Hogy vendéglőseinknek, borászainknak csupán töredéke állt készen a változtatásra. De akarták a változást – ahogy a lapcsinálók is. Némi szerénytelenséggel kölcsönhatás fedezhető fel a szereplők között. A lap megjelenése ösztönzőleg hatott az új irányzatok, a kísérletek iránt fogékony, a fejlődés iránt elkötelezett nívós vendéglősi rétegre. Azok fejlődése inspiráló volt, fejlődött a lap is, s fejlesztette a vendégek igényeit, a gasztronómia iránt érdeklődő közönség ízlését.
  Az első időszakot sok küzdelem jellemezte, s az alkotóknak is több mindent meg kellett tanulni. Hogy a fotós és a szakács/cukrász csak egymásra hangolva dolgozhat jól. Hogy adekvát és ösztönző környezetet kell teremteni az ételkreáció köré, mert az a legfontosabb. Egyre bővülő csapatunk, a lassanként food stylistokká váló szakácsok/cukrászok, valamint az egyre bátrabban kísérletező és mind kreatívabb fotósok a kezdeti, olykor még esetleges csendéletektől eljutottak a magas színvonalú, ám sosem öncélú kompozíciókig – kiérdemelve ezzel a szakma rokonszenvét és elismerését.
  Külön fejezetet lehetne nyitni a bor és étkezés kapcsolatára helyezett hangsúlyokról is. És bizony érdemes lenne szólni a Konyhaművészetnek arról a kezdeményezéséről is, ami megteremtette a vendéglők első hazai versenyét. Megszületett a Tízes Lista, és sikert aratott.
  A válogatott képek, amelyeket most e kiállításon a látogatók elé tárunk, vélhetően igazolják ezt a néhány sort, és emléket állítanak egy folyóiratnak, amely immár része a magyar gasztronómiatörténetnek. (A Konyhaművészet 2006 decemberében jelent meg utoljára.)
  Komáromi Zoltán
  alapító főszerkesztő
  
  
  Megnyitó:
  2015. augusztus 28., péntek, 15 óra
  Helyszín:
  Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum,
  1036 Budapest, Korona tér 1.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 alkonost     király!    viharos csend    chief rebel angel    hurts    krisiun    hellripper    saint germain    kalála    xiu xiu    cliteater    southern oracle    steve zahn    liszt ferenc    omega lithium    ryan dunn    checkpoint charlie    jake e. lee    dennis quaid    ági és a fiúk    kanada káosz    kerecsen    honey rock klub    sucker punch    aetrigan  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!