hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [program]  2014. március 3. hétfő   16:10
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
”Mardi Gras Mese” - lemezbemutató koncert a Jambalaya zenekartól


  2014. márciusában „Mardi Gras Mese” címmel jelenik meg a Jambalaya zenekar legújabb albuma. A lemezbemutató helyszíne a 3K, azaz a Kaszásdűlői Kulturális Központ lesz március 29-én 19:00-kor.
  
  A New Orleans-i zenét játszó Jambalaya 2005-ös alakulása óta számos sikeres állomáson van túl. Három korábban megjelent önálló album, Gundel Művészeti Díj (2010), számos válogatás album (2008-2012), videoklipek, televíziós élőkoncertek, rádiós játszások, koncert dvd-k, külföldi és hazai fellépések egész sora fűződik a nevükhöz.
  
  A zenekar tagjai: Nemes Zoltán – ének, zongora; Sóvári Tamás – trombita; Albert Zoltán – szaxofon; Varga Laca – basszusgitár és Mezőfi István - dobok.
  
  Ezúttal második alkalommal jelentkezik magyar nyelvű önálló anyaggal a Jambalaya. Első két lemezüket angol nyelven jelenttették meg, később váltottak az anyanyelvre. Saját elmondásuk szerint ez a kettősség szándékosan jellemzi őket, hiszen a műfaj honosítási szándéka mellett Európa számos rangos helyszínén volt már alkalmuk fellépni, ahol elsősorban a már ismert New Orleans-i műfaj eredeti, angol nyelvű verzióját játszották.
  
  Az album repertoárja egy instrumentális Dirty Dozen és egy -magyar nyelvre fordított- Jackie Orszáczky dalt leszámítva saját szerzeményekből áll.
  
  Az új lemezanyag a zenekar 2011-es és 2012-es koncertfelvételeiből, valamint a 2013-ban stúdióban rögzített dalaikból állt össze. Az albumon többek közt olyan rangos művészek működtek közre vendégként, mint Ferenczi György, Mohai Tamás, Varga Livius…
  
  A Jambalaya-tól korábban sem állt távol a New Orleans-i farsangot, azaz a Mardi Gras-t idéző, egyedülálló élő show létrehozása. Ezt tükrözi egyik korábbi lemezük is, melyen vendégekkel, jelmezekkel fűszerezett Merlin Színház béli előadásuk CD-n és DVD-n megjelent felvételét élvezhettük.
  
  Élő koncertjeiken később is rendszeresen és igen nagy változatossággal voltak terítéken különböző hangszeres vendégművészek. Vibrafontól a cimbalomig, a legkülönbözőbb ütős, fúvós, húros, vonós hangszerekig előfordult sok minden. Sőt…ezen felül énekzenekar, táncosok, DJ-k és rapperek is tarkították a fúziós palettát.
  
  A zenekar országos szinten, április és május hónapokban több állomásos turnén mutatja be a CD-jét. A nyári fesztiválok után Nemes Zoltán, a zenekar frontembere két hónapig New Orleans-ban és annak „környékén” szórakoztatja a nagyérdeműt..
  
  De vissza a jelenbe: A lemezbemutató vendégművésze ezúttal Bellák Miklós gitáros lesz. Az ünnepi eseményre ezen kívül számos egyéb meglepetéssel is készül a zenekar. A koncert része a Tavaszi Fesztivál hivatalos programsorozatának.
  
  Jegyár: 1200.- Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 alex kapranos    emily browning    sorbon sexual    james keenan    skyclad    strong deformity    eros ramazotti    dr. house    cate blanchett    meex    gyöngyössy bence    adni jó    sziget 2010    magma rise    inception    Ákos    circle of witches    wolf shaped clouds    enter shikari    postmodern jukebox    pluto    leander kills    dead kennedys    of earth    the specials  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!