hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. január 29. csütörtök   16:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ingyenes Velvet Stab és Turn Of Mind koncert az Instant Bár Kertben!
2009. január 31., szombat, Instant Bár Kert – Budapest (VI. Nagymező u. 38.)

  Ez a helyszín már önmagában megér annyit, hogy az ember egyszer ellátogasson a belvárosi Instant Bár Kertbe. A kétszintes szórakozóhelyen a nagyon kulturált és ötletgazdag kivitelezés, illetve az ott uralkodó hangulat már a megérkezéskor megdöbbentően pozitív hatást vált ki az látogatókból. Aki pedig érdeklődik a modern rock zenét kreáló, lendületes zenekarok iránt, annak január utolsó napján kifejezetten ajánlott a megjelenés!
  
  Tízkor nyitja az eseményt a Turn Of Mind, akik húszéves átlagéletkorral is simán köröket vernek idősebb, műfajbeli kollégáikra. Utánuk a Velvet Stab mutatja meg, mennyit fejlődtek, s mekkora rutinra tettek szert a 2008-as őszi-téli magyar turnén, ahol a The Idoru vendégeként színesítették a repertoárt.
  
  A belépés díjtalan, a koncertek után pedig reggelig adott a tánc-és iszogatási lehetőség, az egészen egyedi kivitelezésű és atmoszférájú Instant Bár Kertben.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Velvet Stab

Turn Of Mind

 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
Újbuda Jazz Fesztivál – klasszikusoktól a kísérletekig: végtelen jazz a Fonóban
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
Quimby - Class&Roll - Közel 8 év után újra arénakoncert a Quimby-vel
III. Józsefvárosi Jazzfesztivál
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 isis    bérczesi róbert    eluveitie    venom prison            status quo    metrosection    inferia    zslenszky    the slayerking    polyák lilla    tombs    veréb fesztivál    privilegivm    esazlesa    beatles    john cale    moonspell    xandria    eric burdon & the animals    utódomra ütök    európai unió    fábián juli    livesound    hungarica  

r41
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!