beszámoló [koncert]  2002. június 4. kedd   17:15

nincsen hozzászólás

   Vasárnap délután...
   ...megálltunk Egerben egy kis vörösborért. Aztán a várostáblát elhagyva a fiúk Nulladik Változatot raktak a puttonyos (Seat, tele erősítővel, tam- és pergődobbal, meg a többi olyan ketyerével, ami egy koncerthez szükségeltetik) magnójába, mert - azt mondták - így szokták mikor az út ezen részére érnek. Mindig ez van. Vörösbor, Nulladik, aztán dimbek és dombok, végül Kazincbarcika. Ez a végállomás. A Szabad Európa Rádió zenekar otthona, ami kicsit ugyan Miskolc is, de Barcika azért jobban. Ma lesz itten a Frissen - Megjelent - Ötszámos - Első- Demonak-Az - Ünneplése meg a dínom -dánomja.
   A Sport Kocsma egy lerobbant szocialista közért fennmaradt falai közt bújik meg tőszomszédságában egy ugyanolyan jellegű hellyel. Sör, kommersz cseresznye, száraz pezsgő forró kávé, kisfröccs. Alkoholtól ragacsos asztalok bújnak meg a félhomályos boxokban, ahol visszahúzódó fiatalok, és fiatalos lendülettel bíró szüleik iszogatják a magukét. Hamar otthon érzem magamat, ami a mindjárt fellépő zenekar barátainak köszönhető. Itt mindenki valakinek a volt osztálytársa, szomszédja, rokona, vagy fodrászának a gyereke, vagy bármi olyan, amitől tudni lehet, hogy nagyon is van közük egymáshoz. Ettől kicsit én is úgy érzem, mintha lenne, de lehet hogy ők hiszik azt, ami végül is mindegy, a lényeg, hogy tök jó minden.
   Mire elkezdődik a koncert már túlvagyunk az első unikumokon és hideg fröccsökön, mert az még az Irodában (Elnevezésével ellentétben itt egy apró kocsmára kell gondolni, ahol éppen elfér négy apró kerek asztal, és egy nagydarab aranyos néni a pult mögött. Ez az ivó egyébként a fent említett egykori szoc. közért irodája lehetett, gondolom innen a név.) megvolt. A Sportban eltűntették a billiárd asztalokat a tánctérről és a csocsót is félrehúzták, ennek ellenére kevesen merészkednek közel a zenekarhoz, akik meglepően jól szólnak az apró, zárt helyiségben. Nincsenek túlhangosítva, cserébe viszont olyan kellemesen szólnak együtt a hangszerek, hogy nem állhatom táncolás nélkül. Főleg akkor nem, amikor a zenekar dal- és szövegszerzője mosolyogva a táncparkettre invitál (Ilyenkor ott vannak azok a ravasz kis ráncok a szeme körül. Ki tudna ellenállni?). Vera, az egykori vokálos lány oda-vissza rohangál a tánctér és a színpadon lévő mikrofon között. A megerőltető testmozgást követően meglepőn nem liheg danolás közben. Aztán Imi, a zenekar egykori basszere réges-régi cigánydalokat kezd dúdolni, de kis időre abbahagyja, amikor a SzER barátságos rajongói hirtelen a porondra tódulnak és elénekelnek valami ősrégi slágert.
   Előtte még persze van ami csodálatra méltat. Például Marci-dobos egykezes technikája, mert balkézzel az üdítőül szolgáló nagyfröccsöt próbálja szájához emelni. Vagy Dózer-basszer selymesen mély hangja, amin igaziból nem is lepődök meg, mert egy ilyen jól megtermett testből csak ilyen törhet elő.
   A valamivel több, mint két órás koncerten Bence-énekesgitáros meglepően jól teljesít, csak egyszer ront el valami szöveget, s csak kicsit káromkodik, de folytatja is tovább a szöveget, mert nincs megállás, hanem pörgés van ezerrel, csak azt nem tudom, hogy az a jó pár ember aki körben ácsorog sört szopogatva, hogyan állhatja meg bemozdulás nélkül. Aztán eszembe jut: Fontos? Hát nem fontos! Kit érdekel, hogy a helyi bamba erők miért ácsorognak ha ekkora buli van! Én táncolok, és még jó páran így tesznek, mert ők tudják, hogy ez erről szól.
   Mikor a hangosító srác elkezdi összepakolni a cuccost (pedig lett volna még visszataps) számolgatni kezdem a napokat, dalokat, a pénzeket (úgy nagyjából) hogy dejó lenne ha már egy hónap múlva megjelenne az újabb demo, mert akkor talán lenne megint valami olyan, mi most volt, mert az nagyon jó volt, és még kicsit nem is ért véget, mert maradt még másfél liter abból a finom fehérborból, és csak kicsit később rúgnak majd ki minket a Sport kertjéből, hogy aztán egy véletlenségből megsózott presszókávéval koronázzuk az estét, ami nem annyira nagy baj, mert legalább ajándékba kapjuk a Metaxát.
   Hát kb. így telt az első estém Kazincbarcikán, egy olyan zenekar társaságában, akik sosem feledik, hogy az otthoni dombok árnyékában azért mindig más kicsit a rock and roll, mint csak úgy egyébként. És ezt cseppet sem bánom.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: